Egyetemista koromban a pozsonyi magyar bölcsészek klubja meghívta Cseh Tamást. A koncert után beültünk vele egy borospincébe, órákon és litereken át beszélgettünk.
"Bármikor eljövök hozzátok, annyira jó itt veletek" - valami ilyesmit mondott. Utána hozzátett egy mondatot, amit sohasem fogok elfelejteni: "Gyerekek, nem tehetek róla, hogy én vagyok a Cseh Tamás".
Aztán beteljesült egy régi álmom. Pontosabban valami olyasmi, amiről talán még álmondni sem mertem. Tamás ott az asztalnál elővette a gitárját, és játszott. Csak nekem, csak nekünk. Pengetett, énekelt, szégyenkezve mosolygott, mikor kiesett egy szövegrész vagy mellényúlt az akkordnak.
Ez volt életem egyik legfontosabb élménye.
Ma este hosszú idő után újra elővettem a gitárt.
https://www.youtube.com/watch?v=I_k6kKSBiRA