"Magam talán középre állok. Talán este van. Talán alkonyat. Egy bizonyos: későre jár. Egyedül vagyok. Lüktetek. Kint a sötétben fenyegető villámlással lángok lobognak; ég a pajta. A tanúk nélkül dolgozó pokol. Holtan dermednek reményeink, a csillagok. Az ablakok kiverve, az üres keretek ide-oda lengenek, fekete pernyét ver be a szél. A sparhertban azért ég a tűz. A konyhaasztal felborult, csirkecsontok szanaszéjjel. Nincs kutya a csonthoz. Combom a plédhez ragadt, belülről fázom, nyílt seb vagyok, büdös vagyok, csatornaszagú, szét vagyok, vigy el, Uram, olyan magányba is, ahová magamtól sose merészkedtem volna."

(E.P.: Fuharosok)